Már most semmibe vennék Trump akaratát: ha így folytatja a Pentagon, még évekig elhúzódhat a háború
Fontos egyeztetésre készül a jelenlegi amerikai védelmi miniszter.
A kormány számára a nyugdíjak és a nyugdíjasok védelme becsületbeli ügy.
„A 2025-ös év költségvetése garantálja a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését, így azt jövő februárban minden érintett meg is kapja majd” – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a nyugdíjak és a nyugdíjasok védelme a kormány számára becsületbeli ügy. Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt ezt nem így volt, akkor „a baloldal kisemmizte a nyugdíjasokat”. Hozzátette: abban az időszakban 4 százalékkal esett vissza a nyugdíjak reálértéke, elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat is, és egekbe emelték a rezsiárakat.
Az elmúlt évek kormányzati munkája bizonyítja, hogy „mi betartottuk az idős honfitársainknak tett ígéretünket” – jelentette ki Zsigó Róbert. Megőrizték a nyugdíjak vásárlóértékét, visszaadták a baloldal által elvett tizenharmadik havi nyugdíjat, és megvédték a rezsicsökkentést – idézte fel.
Kapcsolódó vélemény
Mi ezt elutasítjuk, szeretnénk állandósítani a 13. havi nyugdíjat, a jövő évi költségvetést is így terveztük.
Az államtitkár azt mondta: ha a most folyó nemzeti konzultációban a tizenharmadik havi nyugdíj támogatást kap, azt állandósítják, beépítik a törvények közé.
„A nyugdíjasok, ahogy eddig, ezután is számíthatnak ránk!” – hangoztatta Zsigó Róbert.
(MTI)
Nyitókép:MTI/Bruzák Noémi